T-akták

Friss topikok

Linkblog

Drogok

2011.02.05. 20:45 tfoldblog

Mindenek előtt leszögezném, hogy a blog szerkesztői életükben nem láttak, fogyasztottak, tapintottak, vettek, eladtak, ajándékoztak, cseréltek illegális kábítószereket, sőt a blog olvasói sem, meg amúgy sem tudjuk, hogy az mi az… és nem is érdekel.

Viszont a blog fontos célja az ismeretterjesztés, különösen fontos ez egy ilyen számunkra és olvasóink számára is ismeretlen területen. Tehát ami most következik, az más utazóktól szerzett információk összefoglalása, ebben különösen nagy segítségünkre volt Egon, a német hátizsákos. Köszönet neki és akkor a kincstári bevezető után kezdjünk bele!

Thaiföldről elég elterjedt az a nézet, hogy aki idejön, nagyon könnyen és olcsón kaphat nemi betegséget, csípős ételeket, hamis D&G táskát és füvet. Ez utóbbi legenda abból származik, hogy egyes helyeken (Bangkokon kívül mindenhol ahol voltunk) minden harmadik utcasarkon felhangzik az ismert kérdés. De ezek a jutányos áron kínált pakkok alig vagy egyáltalán nem azt tartalmazzák, amit a vevő szívni szeretne. Úgyhogy itt is érvényes a cipővásárlás első szabálya: mindig szagold meg mielőtt megveszed!

Ezzel még nem szolgáltattam óriási újdonságot az olvasóközönségnek, akik ugye soha, semmit, semmikor. Viszont most jön egy durvább dolog, ezt szabadfordításban idézem Egontól, a helyín Samui. Szóval idézet:

„Bandukoltam hazafelé a Green Mango-ból, ahol veletek is találkoztam, nagyon ráértem, mert a szobatársam házibulit tartott, amire ugyan kaptam meghívót, de nem voltam bulihangulatban. Ekkor hangzott fel a már ismert kérdéssor: „Taxi? Weed?” /Samui-n főleg a motoros taxisok „árulnak” -M/ Gondoltam, miért is ne, hátha. Odamentem, mondom mindenek előtt megszagolnám. Nem tetszett neki, de megmutatta, elég jellegzetes szaga volt, nálunk ezt teának hívják és már az oviban is rendszeres fogyasztó voltam, ott ingyen adták. Mondom neki, hogy drága barátom, téged bizony átvertek, mert ez nem weed, további jó éjszakát, örülök, hogy szórakoztattál. Mentem tovább és úgy gondoltam le van tudva a dolog, de 100 m után jön megint a taxis, a robogóján, mögötte egy másik, azon a taxis mellett egy utas is. Az új taxisnál egy tekintélyesebb csomag, amit már dugnak is az orrom alá, hogy ez már tényleg weed. Az volt. Az „utasról” annyit, hogyha egyenruhában van, még akkor is kevésbé tűnik rendőrnek, mint így. Mondtam is, hogy nem tetszik ez a csávó, amire a kéttaxis röhögött, a mufurcképű, meg ült tovább, mint szar a fűben. Egyszerűen egyértelmű volt, mellesleg ő volt a második rendőr akit láttam Thaiföldön és az első alkalom amikor rendes füvet.” –Zárja történetét Egon.

A cipővásárlás második szabálya: ne legyen két robogónyi tanú.

Következzen egy kis magyarázat. Itt elég szigorú ilyen szempontból az „igazságszolgáltatás”, csempészésért lazán kiosztanak egy piros lapot (halálbüntetés), birtoklásért is röpködnek illetve röpködnének a 20-30 éves ítéletek. Bevezetek az olvasóknak valószínűleg eddig szintén ismeretlen szót: korrupció. A zseniális tiltás eredménye, mint ahogy ez a taxis-rendőr szövetség is (összefújja a szemetet a szél).

Aki tényleg venni akar, annak hoznak is, egyből tetten is érik, a rendőr meg megkapja aznap este a kéthavi fizetését a naiv utazó költségvetéséből. Kokainnal ugyanez. Mindenki jól jár.

 

 

 

Samui 1. rész

2011.02.01. 12:05 tfoldblog

 A Samuira való partraszállásunk zökkenőmentesen történt. Az első este a városnak (Chaweng beach) történő bemutatkozással, poharazgatással és a már hagyományosnak tekinthető eltévedéssel telt, amit ezúttal csapatban követtünk el. A szállásunk nagyon jó, ilyen bungalló a dzsungelben, nagyjából 30m-re a parttól. Már itt ki kell térnem arra, hogy mennyire haszonlesők a thai-ok, ugyanis eldöntöttük, hogy a tervezett 4 napnál 2-vel többet maradnánk, ezt az ötletünket megosztottuk a recepcióssal, aki azt mondta, hogy lehetséges, de akkor már nagyon sok napot maradunk és ad kedvezményt. Nagy nehezen belementünk.

Az első nap elég rossz idő volt, ami itt azt jelenti, hogy esett az eső, végig be volt borulva, fújt a szél és ehhez volt 25-27 fok. Emiatt napközben felfedeztünk, amiben én el is fáradtam, úgyhogy este csak a szemben lévő Sisha bár long islandjét kóstoltuk vissza. Itt is tombol a kapitalizmus, már első este adtak valami nevenincs gyümölcsöt ajándékba és mondták, hogy menjünk billiárdozni, ingyen van.
Itt Samui-n különben ránk jár a rúd, persze csak úgy a mi módunkon, minden rosszt is élvezünk, majd utána kinevetjük.
Én például beteg is voltam, olyan 20 percig. Ebéd után nézegettük a boltokat, majd elfogott az az érzés, hogy 3… 2… 1… én most itt tisztelettel befosok.
Megjegyezném, hogy olvasói levelekben (igen, ilyet is kapunk) több kritika ért csúnya szavak használata miatt, ez jogos, ki is tettem a 18+ figyelmeztetést, de a fenti eset is jól példázza, hogy a legtöbb esetben nincs találóbb kifejezés a magyar nyelv gyönyörű trágárságainál.
Szóval rohanás haza, út közben az esetlegesen szóba jöhető óvóhelyek (étterem stb.) pásztázása, majd pedig fél úton elmúlt a veszély, éreztem, hogy tartani tudom a belső túlnyomást hazáig és így is lett. Fél óra múlva pedig újra vidáman vedeltem a red bullokat.
A másik hasonló, amikor megtörtént velem minden utazós blogíró álma, testközelből élhettem át a kizsebelés élményét. Ez amúgy is óriási sztori és ráadásul ez egy ismeretterjesztő blog további utazóknak, úgyhogy nagy szerencse, hogy nem felejtem ki. Mielőtt bárki okoskodni kezd, hogy így meg úgy kell vigyázni, elárulom, hogy ez védhetetlen, illetve van egy titkos betonbiztos módszer amit mindjárt meg is osztok az olvasóközönséggel.
Az egészből nem érezni semmit, mégis tudod, hogy megtörtént és mikor tíz másodperccel később megbizonyosodsz róla már rég késő. Velem is így történt, jó érzés volt látni, hogy vannak még a világon szakmájukat mesterien gyakorló, jéghideg profik. Azonban mi gyakorlott utazók vagyunk és ahogy már említettem hobbi szinten biztonságtechnikával is foglalkozunk, tudjuk a frankót.
Módszerünk lényege, hogy ami pénz a közelünkbe ér, azt azonnal befektetjük, elsősorban magunkba, értsd: elisszuk. Így sikerült a tegnapi veszteségeket is kb.: 1800Ft-nyi készpénzre (hibáztunk), a veteránigazolványomra, 1 db eredeti román gyártmányú műbőr pénztárcára és 2db bankkártyára korlátozni.
Azért maradt nálunk ennyi pénz, mert még nem sikerült megszokni, hogy Thaiföldön mennyire minimalistára veszik az árakat, de a módszer ettől függetlenül kiválóan szerepelne itt is, főleg olyan mesterek alkalmazásában mint mi. Ismételten javasolnám egy kocsma azonnali telepítését a bankjegynyomdába, hogy tizedmásodpercekre csökkenhessen a pénzünk felezési ideje!
A két bankkártya letiltása volt a legjobb rész. Van nekünk ilyen thaiföldi sim kártyánk, amit ingyen osztogatnak olcsóbb vele innen hazatelefonálni, mint otthon a hálózaton kívüli percdíj. Kölcsönből feltöltöttem pénzzel és felhívtam a negyvennyolc negyvennyolc negyvennyolcat, hogy akkor kezicsókolom, meguntam a régi kártyám. Ekkor hangzottak el, az azóta már legendás párbeszédek, amik közül a két vállalhatót felidézném:
 
„-kártyát tiltassz?
-nem, facebookra írom ki.
-de hol a sörnyító most viccen kívül?” 
 
Szóval nem feszültünk rá túlzottan a témára, majd pedig már a kártyás nénivel telefonba:
 
„néni: -melyik településen tartózkodik?
-én: ööö várjon, ezt meg kell kérdeznem… hol is vagyunk most?
-én: Koh Samui”
-néni: Nem Budapesten?”
 
Mégis mit várt? Hogy azt mondom: „Ja, de”?
 
A másik kártyám amerikai, gondoltam hogy ilyen bonyolult párbeszédet angolul inkább másnap folytatok le és így is történt.
Az olcsó percdíjak közül kítűnik az amerikai, ami szinte ingyen van így még a kártyaletiltás után felhívtam egy túl rég nem látott, ott élő, nagyon jó barátomat, ezzel végképp emlékezetessé és tökéletessé téve az estét.

Italok

2011.01.29. 13:28 tfoldblog

 

Chang sör: utazásunk alapleve, mivel ez a legolcsóbb sör. Ára: 40-65 Bath/640ml boltban (1 Bath = 7 Ft). Picit erősebb mint az átlagos otthoni világos sörök, amiért pirospont a gyártónak, de semmi különöset nem ad ízben és az otthoni sörökhöz képest nem éppen olcsó. Megkóstoltuk az eggyel drágább Leo és Shangha-t is, de semmivel sem találtuk ezeket jobbnak. A híres Tiger sör még hátra van, de a Chang egyenlőre letaszíthatatlannak tűnik a trónról.
 
Long islandok: másodlagos italunk számtalan verzióban, színben, ízben, minőségben, mennyiségben megtalálható Thaiföldön, 100-250 Bath közötti beszerzési áron jutottunk eddig hozzá, részleteket erről szinte minden eddigi bejegyzésünkben találni. Aki ilyen téren Pesten művelődni szeretne, annak www.ozoncafe.hu J
 
Nevenincs helyi koktél: egyszer rábeszéltek egy ilyenre, az összetétele helyi whiskey, Red bull és kóla. Ennél jöttem rá, hogy hogy készül a helyi whiskey és ez a koktél is hogyan kellett volna működjön. Gyakorlatilag egy „kis kémikus” készlet kap helyet a pohárban/vödörben, ugyanis ízre a miénk nem tartalmazott alkoholt, csak kólát és Red bullt, nameg rengeteg cukrot, ami ilyen hőmérsékleten 10 perc alatt helyi whiskey-vé alakult volna, ha nem rontják el a mi koktéljainkat jéggel.
 
Energia italok: ez a téma a szívem csücske. Thaiföld a Red bull és a hozzá hasonló italok szülőhazája és az olyan lecsúszott energia ital függők Disney Land-je, mint én! Röviden 70 Ft egy 1,5 decis Red bull és nincsenek azok az emberi kreativitást és taurin mennyiséget korlátozó gonosz Eu-s szabályok! Más verziókat is kipróbáltam, nagy különbség nincs, viszont egyik sem szénsavas, ami kicsit szokatlan az elején.
 
Szója-tej: kezdem a legfontosabbal, 100Ft 3 deci, otthon cseppje kerül ennyibe, úgyhogy gondoltam megkóstolom. Nincs benne semmi különös, de itt a sima tejjel szinte egy árban van, viszont nem kell hűteni, úgyhogy inkább ezt iszom.

Phi Phi

2011.01.29. 13:26 tfoldblog

 

Phi Phiről nagyon nehéz írni, ez egy teljesen már világ. Phi Phi bolygó. A képeket remélem már mindenki látta, ehhez kell hozzáképzelni azt, hogy a két szigeten főszezonban összesen kb. 10.000 ember lakik itt, a közeli korallzátonyok miatt főleg búvárok, az átlag életkor 25 év körüli, nemzetiség szerint sok skandináv, amerikai és izraeli. Thai szinte alig. Az erdőből olyan hangok jönnek, mint az állatkertben a pálmaházból, ugyanakkor minden kőnél van (lassú) wifi és Tonsai 3 nagy és 10 kis utcájában van több tetováló szalon, utazási irodák, búvárközpont, sok éjjel-nappali, mosodák, netkávézók, hamburgeres, gyros-os, olasz, ír, izraeli, vietnámi és kalóz étterem, de mégsem túl turistás, itt pont ez a helyi. Olyan emberek lehettek az alapítók mint én, csak elővették a jobbik énjüket. Itt forgatták A part című filmet és a sziget nagyjából olyanná is alakult, néhány Lost-os elemmel megfűszerezve (a házak pont olyanok mint a Dharma faluban).
A mi szállásunk a szinte nekünk fizetnek árkategóriába tartozott, ehhez mérten nem volt melegvíz és a wc-t sem lehetett lehúzni, nem mi voltunk a bénák, tartály vagy ilyesmi sem volt, csak a zuhany… Ehhez kapcsolódik az első történet is, első este nem tudtam aludni, úgyhogy az éjszaka közepén gondoltam, hogy akkor most megnézem mi újság a központi wc-nél (főleg azt használtuk), megállapítottam, hogy jó idő van és találtam egy táblát, hogy „viewpoint”. Gondoltam jó kompromisszum, hogy teljesen sötét van, tehát nem fogok látni semmit, viszont 35 fok és 99%-os páratartalom helyett most legalább nem kell oxigénpalack és egy fél nap egy 5m-es emelkedő megmászásához.
A lényeg, hogy fél óra menetelés után meguntam a kirándulást, utána természetesen nem találtam haza. Viszont így volt alkalmam éjszakai túrázni a dzsungelben és Tonsai-ban, aminek a lakossága bár végtelenül toleráns, a kereszteződésben ülő fiatalok nagyon megbámultak, mikor én már mind a négy irányból jöttem és mentem, egy szál alsógatyában, egy öngyújtóval felszerelkezve.
Majdnem reggelre értem haza, de továbbra sem voltam álmos, úgyhogy kimentem a partra napfelkeltét nézni és fényképezni, aztán strandolni. A nap további része felfedezéssel és alvással telt, délután esett az eső, úgyhogy kicsit ki lehetett jönni az árnyékből, este pedig az egyik reggae bárban voltunk (élő) thai-boksz meccseket nézni. Ilyen is van.
A második nap a felfedezések folytatásával történt, ezen kívül befizettük magunkat horgászni és mentünk mosodába, egy fiúlány volt a mosodás, de nagyon profin kimosva és összehajtogatva kaptuk vissza a cuccainkat. Este H korán hazament, én nagyon jó éreztem magam a parton, mindenhonnan jó zenék, csillagos ég, tenger, mosolygós emberek, tánc, közben egy óvatlan pillanatban rommá ittam magam, másnap a horgászat előtt reggelire kb. 1500Ft-t költöttem jegeskávéra és (frissen facsart) narancslére emiatt.
Este a nagy jókedvemben minden szigetlakót személyesen tájékoztattam arról, hogy másnap horgászni megyünk, ami már régi tervünk volt. Nagy pusztítást a helyi élővilágban nem vittünk végbe, de pár halat azért fogtunk és mentünk egy fél kört a sziget körül.
Természetesen megünnepeltük a győzelmet és másnap reggel elhagytuk a tett színhelyét (az egész szigetet).
 
Az a másnap pedig most van, a reptéren ülünk, a gépünk egyenlőre két órát késik. Megemlíteném, hogy mennyire lehúzósak ezek a fapados thai légitársaságok, egyrészt a váróban alapból volt kirakva süti, kávé, jegeskávé, jegestea stb. és a két órás késés miatt kijöhettünk és kapunk ebédet ingyen.
A szállodák is hasonlóak, most jan 29-től febr 2-ig foglaltunk, február már drágábbnak számított és a foglalás 2 olcsóbb és 2 drágább napra történt, pár napra rá írt a szálloda, hogy ez a programjuk hibája, a január 31 éjszakája még januárnak számít, kevesebbet kell fizetnünk…
Olyan mintha egy anti-Magyarországon lennénk.
Különben az utazás-szervezés témára erősen rálazultunk, már nem nyomtatjuk ki a repülőjegyeinket és a szállásfoglalásokat, szerintem a végére már meg se vesszük.
 
A következő napokban várhatóan kicsit felpörög a blog, már elég élményt szereztünk egy ételes-italos bejegyzéshez és mivel egy sikeres műnek alapfeltétele, lesz szó lányokról és drogokról is (persze nem olyan durván, mint mondjuk a Rómeó és Júliában, nálunk a pozitív főhős nem hal meg túladagolásban)!

Phi Phi bevezető

2011.01.26. 07:28 tfoldblog

 

Mivel a képfeltöltés egy sor akadályba ütközik, ezért most mindenkit megkérnék arra, hogy írja be a google képkeresőbe a „phi phi” varázsszót és nézzen meg pár képet, hogy lássa, körülbelül miről is van szó.
Most pedig képzelje hozzá azt, hogy miután megérkeztünk, ebédeltünk egy nagyot, lementünk a partra, ahol ezt a látványt egy teljes dupla szivárvány toldotta meg.
Egyenlőre többet nem írok, még egy teljesen napja sem vagyunk itt.

Phuket

2011.01.26. 07:26 tfoldblog

 

Bangkokból Phuketre repültünk, még a reptérre menet történt egy újabb esemény amit mindenképp be kell illesztenem a „kedves thai-ok” albumba. A szálloda előtt taxiba szerettünk volna szállni, hogy elmenjünk vele az általunk ismert vasútállomásra, de egy rendőr azt mondta, hogy inkább menjünk gyalog, mert nagyon közel van. Ez igaz is volt, viszont az állomásnál át kellett volna mennünk egy kétszer négy sávos úton, ami lehetetlennek tűnt. Bangkokban nem ritka, hogy egy lámpa 5-6 percig is piros, de itt még lámpa sem volt. Már egy jó 5 percre álltunk ott, mikor odajött egy öreg, hogy merre akarunk menni, amire mi reflexből le akartuk koptatni, hogy Phuketre, de kössz, nem kell jegy, már van, nem kell tuktuk, nem kell masszázs, csak át akarunk menni a vonathoz. De ő kivételesen nem értette a nemet és nem adta fel, magyarázott, hogy Phuket és mutogatott, meg hogy ticket, de ettől a helyzetünk nem lett jobb. 3-4 perc után még mindig nem adta fel és bennünk lassan realizálódott, hogy azt mutogatja, hogy a mi oldalunkon is van lépcső, csak tovább kell még menni egy kicsit… Természetesen elkísért minket.
Ha már így belejöttem a sztorizgatásba, elmesélem azt is, hogy a phuket-i szállásunk természetesen lepukkantabb, mint a 85 emeletes, inkább felső-közép kategóriás diákszálló, úgyhogy eldöntöttük, hogy itt fokozottan vigyázunk az értékeinkre, mindent (laptop, fényképezőgép, útlevél, repülőjegy, pénz) beraktunk a szobai széfbe, majd gondosan elfelejtettük bezárni és úgy, nyitott ajtóval otthagytuk. Egyébként hobbi szinten biztonságtechnikával is foglalkozunk.
A repülőúton egy érdekes dolog történt, de arra visszatérek később. Most jöjjön Phuket, méghozzá először is Patong beach.
 
Itt volt a szállásunk, így ezt volt alkalmunk a legjobban megismeri. Maga tengerpart, talán a legrosszabb amit valaha láttam. Tömött 4-6 sorban napágyak, napi 100Baht-ért, a víz szürke és csak ilyen lekerített 50x30 m-es kádakban lehet „úszni”, az 1m mély vízben. A többi részen motorcsónakok és jet ski-k garázdálkodnak, szóval hangos is, büdös is, zsúfolt is. Elsőre az árak is sokkoltak minket, minden a bangkok-i duplája. Aztán találtunk olcsóbb helyeket is és mivel nappal nem volt mit csinálni, alámerültünk a Bangla Roadnak.
Éjszaka bőven akad tennivaló, tele van a város kisebb-nagyobb bárokkal és fajtársaikkal, nagy részüket el lehet képzelni, viszont az egyiket biztos nem. Ez pedig a Rock City. Ez felel meg a helyi Rocktogonnak, azzal a különbséggel, hogy nagyon profi színpadtechnikával van felszerelve és egész este hihetetlenül tehetséges tribute bandek közelítik meg az eredeti Metallicát, AC/DC-t, Linkin Parkot, Nirvana-t (a Rape me-t úgy játsszák, hogy benne van a The white stripes – Seven nation army-ból egy rész… ütős), Bon Jovi-t. Ha a szigeten a Hammerworld/Metal Hammer/MTV akármi megközelíteni ezt a színvonalat, kimennék minden évben. Pont tegnap került elő ez a téma, hogy Thaiföldön lenni napi bontásban mennyivel olcsóbb mint a sziget. Persze ha a jegy megoldható okosban, akkor talán nem sokkal.
Második este, már törzsvendégek voltunk a Rock Cityben (bementünk és tudták, hogy 2 Long Island, bezzeg Magyarországon napi háromszor kell fél évig járni egy kocsmába, hogy ezt megjegyezzék, kivétel persze az Ózon: www.ozoncafe.hu )
A Long island ára 200 Baht, színe sötétbarna, minősége kiváló, ennél talán csak az Ózonban ittam jobbat. www.ozoncafe.hu !
Az együttesek kiválóak, minden este óriási hangulatot csináltak, a személyzet is nagyon profi, az asztalhoz kísérnek és bármi van segítenek. Végig nővér ruhás felszolgálók járnak körbe fecskendőkbe töltött rövidekkel, de mi ezt nem kóstoltuk. A dekoráció is kidolgozott, hátul 6 plazma TV amin régi koncertek felvételei mennek, elől nagy kivetítő, mindenkin Rock City-s póló, amit meg is lehet vásárolni hasonlóan a Rock City-s pohárhoz. Viszont ennek az ára 259 Baht, ami annyira szép és nagy szám, hogy engem egy fogadásra ihletett miszerint, fogadjunk, hogy ki tudok hozni egy 4 decis poharat a rövidnadrágom zsebében, úgy hogy senki nem veszi észre!
Nem árulhatom el, hogy nyertem-e vagy sem, de Rock City-s poharam azóta van.
 
 
 
           
             Ezen kívül a Crocodile bárban csapattuk minden este, ez egy látványosabb utcai hely, a Long island itt fehér vagy szürke (ezért jó utazni, olyan dolgokat lát az ember amiről nem is gondolná, hogy létezhet), a vele szemben lévő helyen pedig sárga. Igazából csak egy említésre méltó esemény jut eszembe innen, amit úgysem fog elhinni senki, de azért leírom.
            Második este az itteni felszolgáló lányokkal kirakósoztunk. És vesztettünk. Jogosan, egyrészt mert bénák voltuk, másrészt azt a lányt nagyon megsértettem. Az történt, hogy megrendeltük a szokásosat, mire kihozta a számlát abban a tartóban amibe a pénzt is kell tenni. Nálam csak 1000 Bathos volt (500-at kellett fizetni), beletettem és el is vitte. Mi meg elkezdtünk röhögcsélni azon, hogy akkor most lehúzzák a redőnyt, átnevezik a helyet vagy bezárnak örökre. Egy idő után, azért kihozták az innivalónkat, de általában eddig csak ez után kellett fizetni. Megemlítettem, hogy bármilyen kedves is és nagyra értékelek minden embert aki alkoholos italt ad nekem, de azért annyira nem vagyunk jóban, hogy csak úgy 500Baht-ot adjak. Na, ennyire csúnyán még soha nem néztek rám. Mondta, hogy csak két keze van, az egyikkel gyorsan meg is ütött, annyira ügyesen, hogy azon a részemen talált el, amin ültem. Majd hozta a pénzt és aztán a kirakóst. Abban még jobban megvert.
            Egyik este hazamenetel után eldöntöttem, hogy kifekszem a partra zenét hallgatni és arra az esetre, ha elaludnék, dagályvédelmi okokból állítottam be ébresztőt is. Erre azért volt szükség, mert úgy éreztem, hogy esetleg annyira mélyen elalszom.
            Nem így történt, mert 5 percenként valaki odajött, hogy jól vagyok-e, úgyhogy feljebb költöztem, ott meg körülültek a helyiek… Nem sokkal később H is aggódott értem és kijött, úgyhogy felmentünk a szálloda medencéjéhez (éjszaka is nyitva volt!) és beszélgetéssel zártuk a napot.
            Következő nap átmentünk Kata beachre strandolni, ami pontosan Patong ellentéte. Szép és tiszta tengerpart, két sorban napágyak és úszhat az ember ameddig a szem ellát. Ezen kívül viszont csak szállodák, kis golfpályák (nem minigolf), pár étterem és bolt, na meg legalább 20 optikus van (Karon beach majdnem ugyanez).
            Szóval Phuketet is tudom ajánlani, prioritás szerint kell szállást választani és kibírható a másik helyre való áttaxizás akár naponta is (300-400Bath).
            Phuketen különben nagyon sok az izraeli, még több az orosz, pont mint Izraelben. Ezen kívül találkoztunk két emlékezetes magyarral, akik mögöttünk ültek a repülőn, egy finn srác mellett. Nevezzük őket Zsoltiéknak, ugyanis így hívták őket.
 
            F: I study in university.
            Zs: Juniver city? Az hol van? Vagy az mi a faszom?
            F: School.
            Zs: Mi van bazmeg te még iskolába jársz?
 
Zsolti tanítgatta még a haverját angolul számolni, tízig gond nélkül eljutottak, utána: „eleven (így is ejtve, mint a rossz gyerek diplomatikusan), tvölv… várjá’ a következőt nem tudom de utána jön a sixteen… Aztán a finn srác kisegítette őket.
            Ezen kívül felszállás előtt telefonált, szóltak neki, hogy most már felszállnánk, ha abbahagyja, úgyhogy ő illendően elköszönt: „Na megyek Lacikám, mer ez a kurva nem hagyja, hogy itt telózzak vazze, meg bámul ez a faszszopó is itt mellettem, majd ha felszállt ez a szar visszahívlak!”
            Repülés közben gyakran úgy csinált mintha telefonálna, hogy idegesítse a „faszszopót” és ezt végtelenül mulatságosnak találta.
            Zsolti azóta napi témánk, már rengeteg helyzetben elképzeltük, ebből a kedvencem a Zsolti az étteremben című. Ami eddig róla szólt az megtörtént és pont így, a következő az fikció:
Emberünk bemegy az étterembe, közben telefonál, kihozzák neki az étlapot, nincs ideje megnézni benne a képeket (olvasás szóba nem jön), úgyhogy kiválasztja a legdrágábbat, ami történetesen, mint itt mindenhol a homár. Ki is hozzák, ő még mindig telefonál:
„Várjá egy percet, a lobster az nem a rántotthús? Ezek kihoztak nekem valami buzi rákot! Még elkapom vagy valami!”
 
 
 
           
Hogy mégis valami pozitívval zárjam, legyen itt a végén még egy kedves thai történet. Vannak ezek a fire ballon-ok amiket először itt Phuketen láttam élőben. Nekem mindig minden tetszik ami repül, ez meg még ég is közben, szóval nagyon nekem való.
            Már elő este találkoztunk egy régi ismerősünkkel, akinek 10 másodperccel korábbról tartoztunk 800Bath-al, ezt odaadtuk neki és ő ajándékba adott egy ilyen ballont, sőt segített fel is engedni. Ez nagyon meghatott engem, bár a repülés igen rövidre sikerült, nagyjából 5 másodperc alatt a tengerbe zuhant (pedig előtte már nehéz volt lent tartani), de ez nem sokat vont le az élvezeti értékéből.

Bangkok

2011.01.23. 13:55 tfoldblog

 

Az első nap reggelivel indult, ami számos meglepetést tartogatott, mivel a reggeliző három szekcióból: egy európai egy thai és egy japán részből áll, ez utóbbi kettőben az ételek azonosítása, de még az étel és a tányér megkülönböztetése is kihívásokat rejteget. És ez nem túlzás.
Ezután felfedeztük a szállodát, aminek a csúcspontja a 85. emeleti tető-kilátó. Ezt elég nehéz leírni, kör alakú és forog a padló körbe, tehát az ember kilép az ajtón, áll és a tető fordul el vele. Mivel mi a szállodában lakunk, bármikor kimehetünk, reggel még köd volt, a látvány nagyjából olyan mintha az egy 85. emeleti forgó tetőről nézne le egy 6,5 milliós városra, viszont a köd miatt nem készült még jó kép. Éjszaka nem túl érdekes, alig van kivilágított épület, viszont a mi szállodánk csúcsa, ami még a kilátó fölött van, színesen villog, ami így a forgással együtt egy rosszabb hallucinációs élménnyel ér fel.
A reggelit a welcome drink (elvileg gyümölcspuncs, gyakorlatilag pezsgőtabletta ízű, kellemesen hideg gyümölcslé) követte. Ezután megbeszéltük, hogy hajózni kellene a folyón, amire a legtöbb esélyünk a folyó közelében lehet, ez viszont egy taxis szemében álom-úti cél, hiszen a folyó több 100km, szóval a közelében lévő „Nagy palotát” (a régi thai királyok palotáját) jelöltük meg célpontnak, amit egyúttal így be is vettünk az útitervbe. A taxi különben nagyon olcsó, körülbelül 35Ft/km, ami a mi esetünkben még kétfelé is oszlik.
 
A palota látványosan és ízlésesen giccses, ha létezik ilyen. Tényleg mindkettőnknek tetszett, elég sokáig is voltunk ott. A képek alapján azt kell, hogy mondjam nem lehet elképzelni, hogy milyen, mert élőben sokkal szebb. Itt sincs tömeg és adnak kölcsön ruhát, hogyha az ember nem elég hosszúban van. Megnézegettük a templomokat, a fegyvergyűjteményt, sokat fényképeztem, aztán mindketten megéhezünk és áttelepültünk a közeli piac egy éttermébe, thai csirkét és marhát enni. A piacon találkoztam az első fiúlánnyal (50 év körüli), aki pont hajókirándulásra akart minket invitálni, de erre akkor még nem voltunk felkészülve.
 
Később is csak a mi komfortérzetünknél jóval drágább ajánlatokat láttunk, úgyhogy egy parkból megnéztük a folyót és a szemben lévő Hajnal templomát és a Fekvő Buddha szoborhoz mentünk tovább. Ez fekve 18m magas és 48m hosszú, téglából készült, kívül aranyozott és döbbenetesen jól néz ki. Gondban vagyok az ilyesmi leírásával, mert tényleg csak egy nagyon nagy fekvő Buddha és a képeken se fog ennél több látszani, de élőben hihetetlen látványos. Részben talán azért, mert egy nálánál nem sokkal nagyobb templomban tartják és így még nagyobbnak tűnik.
A következő megállónk a Királyi kert volt. Itt meg kell említenem, azt a két esetet, amiről ideutazásunk előtt hallottunk, miszerint egyszer egy angol úriember részegen a király képe előtt szidalmazta őt, egy másik pedig a király tavában horgászott. Egyiküket kivégezték, a másikat csak elítélték… egyenlőre.
Szóval a kertben nagyon óvatosak voltunk, nehogy véletlenül horgászni kezdjünk!
Különben ez egy egyszerű park, természetesen tóval, benne halakkal (potenciális veszély), szökőkúttal, szobrokkal és a szokásos kellékekkel. Miután itt végeztünk, egy azóta is megmagyarázhatatlan eseménysorozat kezdődött.
Szerettük volna megnézni a Demokrácia emlékművet, amiről H látott képet és azt mondta érdemes (ez mindig bejön, végülis Thaiföldre is így kerültünk) és tudtuk hogy a közelben van, de gyalog már nem túl kényelmes távolságban és különben is, ezen a környéken nagy volt a forgalom, a por és szmog levegőtartalma erősen az egészségügyi határérték alatt volt. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy azt a 10 percet tuk-tukban is kibírjuk és még azt úgy sem próbáltuk. Az első három jelöltünk közül az egyik erősen szeretett volna minket elvinni, de máshova, ahol szerinte jót shoppingolhatunk, de ha nem akarunk nem kell, a másik kettő egyszerűen azt mondta hogy nem.
Gondoltuk, hogy a kasztrendszer következő szintjével, a taxisokkal több szerencsénk lesz, azok jobban is tudnak angolul, de egyszerűen ez, a máskor mindenre vehető (szó szerint) taxisokból, -akiknek az autóban lévő ártábla az 1400km-es út díját is tartalmazza- a lehető legélesebb elutasítást váltotta ki. Így hát a demokráciával való barátkozást későbbre halasztottuk és hazajöttünk, de a szállodának csak az alsó szintjeire települő bevásárló központjába jutottunk, ahol megjött a kedvünk ehhez a témához és a környéken levő piacon keresztül elsétáltunk a taxiból kinézett két bevásárlóközpontig, közben utcai árustól vettünk szalmaszálra felfűzött csirke és marha(?) csíkokat.
Hazajövetel és zuhanyzás után szükségét éreztük valami komolyabb vacsora elfogyasztásának, visszamentünk, de addigra minden szimpatikus hely zárva volt, de a szobaszerviz árából kiindulva bíztunk abban, hogy a szállodai éttermek is hasonlóan olcsók és valahogy csak kibírjuk, hogy a 80. emelet fölött kell ennünk. Ekkor néztük meg az éjszakai kilátást, majd pedig lelépcsőztünk onnan az éttermekhez (minden szinten egy), de egyik se tetszett, mert vagy nagyon drága volt, vagy már zárt. A legalsó étterem után már tovább nem vezet le lépcső, a lift pedig a 77. és a 83. között jár (onnan 2 emeletet kell lépcsőzni a tetőre). Normál esetben két lift jár ezen a rövid szakaszon, most valamiért viszont csak egy. Fölfele még simán mentünk, lefele viszont óriási sor volt, örültünk is hogy mi most gyalogolunk. Viszont így egyik lefelé tartó liftbe se férünk be, mert az fent úgy megtöltötték, hogy a bentiek test-test elleni küzdelmet folytattak a pislogásért és az éttermek emeletein (más sorstársak is hívták a liftet), ahol megállt a lift emiatt nem is csukódott be az ajtó és így nagyon lassan haladt. Lefelé nincs út, fölöttünk 5 emelet és nagy sor… 20 perc után egy fölfelé menőbe be tudtunk szállni és egy kört megtéve jutottunk vissza a szobába, ahol megvacsoráztunk, boroztunk és most ezt a bejegyzést befejezem.
Kész.
 
 
Volt. De azóta sem voltunk internetközelben szóval a második nap eseményei is ezt a bejegyzést fogják bővíteni. Valójában, miután a kész után kitettem a pontot, írtam meg az előzményeket és H-ügynök is szorgosan írt, elrepült az idő és azon kaptuk magunkat, hogy reggel 5 óra van és még nem vagyunk álmosak, így elhatároztunk, hogy 6-ra felmegyünk reggelizni, úgyse láttuk még hogy ilyenkor kik vetemednek erre. Sikerült a japán részt végigkóstolni és két órát alapos reggelizéssel és beszélgetéssel eltölteni, majd elhatároztuk, hogy kora délutánig alszunk és onnan folytatjuk a terv végrehajtását. Ehhez képest este 7-kor keltünk, ami végülis fél siker. Ezután mentünk egy kört, sikerült egy szép nyakkendőt, sült skorpiót és sáskákat venni. Közben elkeveredünk egy zenés buddhista ünnepre, hogy volt tüzijáték és tömeg, akik aztán elfutottak valamerre.
Itt kell kitérnem arra, hogy Bangkok egyáltalán nem az a zsúfolt távol keleti város aminek hittem, sőt, nagyjából mindenhol kényelmesen lehet haladni, ezen kívül Pesthez képest tiszta és rendezett. Többen mondták, hogy három nap itt sok, unatkozni fogunk, ez egyenlőre nem igaz, mostanra már elég sok helyen voltunk, de még bőven akadna felfedezni való.
A vásárlás után visszajöttünk és vacsoráztunk, mivel este 11 volt és ilyenkor már minden zárva, nem maradt más választásunk, mint a helyi éjszakai élet felfedezése, amit a Lumini parknál szerettünk volna kezdeni, ez a ami park szerepel a Szép képen is. Az első taxis, vitt minket 100m-t, majd közölte, hogy oda mégsem szállít el minket. Ezen a ponton felmerült, hogy ezzel is úgy járunk, mint a Demokrácia emlékművel, de szerencsésen letámadott minket egy tuktukos, aki hosszas kérdezősködés és alkudozás után elvitt minket oda. A park éjszak és bezárva persze nem túl látványos, de jó sétát tettünk a környékén és eljutottunk az egyik szórakozónegyedbe, ahol csapattuk ahogy kell.
Az első noname helyen ittunk egy long islandot, ami kicsit azért más volt mint otthon, többek között abban, hogy naracssárgás rózsaszínben pompázott és előbb lettem volna tőle cukorbeteg, mint részeg. A másik hely a Kiss nevű bár volt (az együttesről kapta a nevét), ami azért látványosabb volt és az itteni long island (barna) erejében már lehetett bízni.
Közben barátkozunk a helyi erőkkel, megismertük például Pí-t, akitől megtudtuk, hogy az itteni sorkatonai szolgálatnál kizáró ok volt az ő túlsúlya, majd pedig a javaslatára elmentünk egy harmadik helyre, ahol már csak söröztünk (sárga, bubis) és fél négy körül feladtuk a harcot, tuktukkal hazajöttünk, közben Pít is elvittük egy darabon.

Az utazás

2011.01.23. 13:42 tfoldblog

 

Az utazás nagyjából olyan volt mint amire számítottunk, hosszú, kényelmetlen, eseménytelen. Sztorizgattunk, nevetgéltünk, beszélgettünk, 13 óra után arról, hogy soha többet nem utazunk, Budára sem megyünk át, még a Borfesztiválra se, aztán jött, hogy a kerületből se megyünk ki, akkor meg már a házból sincs értelme kimenni, meg az is messze van. Bármi is.
Frankfurtban sietnünk kellett az átszállással, az egy óriási repülőtér, eredetileg a rendelkezésre álló 1,5 óra is necces volt, de a késés miatt 1 óránk volt. Itt is több volt a szerencsénk, mint az eszünk, megnéztük, hogy a gépünkre melyik kapunál kell beszállni, örültünk ,hogy a szomszédos B terminálon van, majd 20 méterrel később volt egy tábla, hogy B 1-19ig erre, B20-70ig arra. Mindketten emlékeztünk, hogy hatvan valahanyas kell nekünk, de jót nevettünk azon, hogy egyikőnk se tudja pontosan. Második nevetés, mikor megtudtuk, hogy a helyes válasz az ötvenhárom lett volna.
Ezen kívül a fényképezőgép amit kölcsönkapott H, öntudatra ébredt. Be lehetett kapcsolni, próbáltunk vele mindketten fényképezni, de ahogy megnyomtuk a gombot kikapcsolt. De CSAK akkor, ha valamit fényképeztünk, ha csak úgy céltalanul a levegőbe, hogy működik-e, úgy szépen fényképezte a semmit meg a lábunkat. Aztán úgy az 50. ilyen kép után már azt se.
A repülőn egész jó volt a kaja, csak kevés. Egyszer csirke, sárga fűszeres lében (honnan tudták, hogy ez a kedvencem?) a másikon meg szürke ízetlen virsli (ez meg a második kedvencem). A bor 2008-as Skalli syrah (ez nem nyert).
Érkezés:
Mi is és meglepő módon a csomagjaink is nagyjából épen megérkeztünk és egészen felébredtünk ettől az élménytől. Már itt feltűnt, hogy mindenki nagyon kedves és mosolyog, mint például az a hiéna taxis aki egyből betámadott minket és üdvözölt mosolyországban, mind a három darab sötétbarna fogával. Kérdezte, hogy hova megyünk, ügyesen megmondtuk neki, hogy a vonathoz.
Megmondta merre van és hogy hol kell majd leszállnunk és szerinte onnan menjünk taxival, mert onnan már nincs messze a szállodánk és olcsó. Ez volt a mi tervünk is. Ajánlott városnézést gyanúsan olcsón, mondtuk, hogy majd mi megoldjuk és nem erőltette. Azóta is mindenki érti a nemet és kedves.
A reptér szép és rendezett, a szállodához könnyen-gyorsan eljutottunk.
Nos, igen. A szálloda. Ez is egy élmény. 85 emeletes, mi valami csoda folytán annyiért kaptunk itt egy szobát, amennyibe otthon egy hostelben egy éjszaka 4-8 ágyas hálóteremben. Ehhez jár ingyen talpmasszázs is, nomeg reggeli, szóval elviselhető ez a 3 nap nyomor a 70. emeleten (kb. akkora a szoba, mint otthon a lakás amiben lakom). Ezt csak azért írom le, hogy érdemes jól körülnézni szállásügyben, meg mindenben, lehet, hogy amiről azt hisszük, hogy drága, az nem az.
Ilyen például itt a szobaszerviz. Az árak kb. az itten éttermi szintnek felelnek meg, ma pont annyiért ettünk a piacon, mint itt. A szállodai bolt pedig olcsóbb is egy kicsit mint a kintiek.
 

 

Hasznos tanácsok

2011.01.23. 13:39 tfoldblog

 

Még egyik utazásom előtt se kaptam ennyi tanácsot, mint most. Ezeket is megosztom, legfőképpen azért, mert elhatároztam, hogy az összeset betartom (persze nem egyszerre) és majd a végén kihirdetem a győztest, vagy egy toplistát, hogy melyek bizonyultak a leghasznosabbnak. Eszeint:
 
-Nem iszom sokat.
-Sokat iszom.
-Nem iszom pocsojából.
-Nem iszom csapvizet.
-Nem iszom.
-Nem eszem olyat amiről nem tudom, hogy micsoda.
-Mindent megkóstolok.
-Nem megyek be úgy a vízbe, hogy nem tudok kijönni.
-Mindenkitől megkérdezem, hogy lány-e és választól függetlenül jobb mutatóujjal rámutatok, hangosan azt kiabálom, hogy boszorkány és ellenkező irányba elfutok.
-Vigyázok a szépnek tűnő lányokkal.
-Hozok pálinkát. (na, ezt már nem tudom betartani, de bort hoztam legalább)
-Nem merek hazamenni Louis nélkül.
-Nem hagyom H-t egyedül.
-Mindig az olcsóbb lányt választom. (apám tanácsa)
-Vigyázok magamra.
-Jól érzem magam.
-Sokat fényképezek.
-Nem horgászok a király tavában és nem szidom a képét.
-Nem kerülök börtönbe.

 

Miért írunk blogot?

2011.01.22. 14:35 tfoldblog

 

Már a kérdés is helytelen, mert egyenlőre úgy néz ki, hogy mint minden rendes ember kettős könyvelést csinálunk, én írom a publikus részeket, H-ügynök pedig intézi a sötét titkaink fennmaradását az utókor, de legfőképpen a jövőbeli H és M számára.
Erre nagy szükség van, mindketten nagyon feledékenyek vagyunk, még úgy is, hogy csapatban emlékezünk. Ez nagyjából így néz ki:
-Te, mi volt az amin délelőtt annyira röhögtünk? Miután lementünk, tudod.
-Húúú, várjál, pedig az nagyon jó volt. Ja, tudom, az izé. Ja nem. Várjál, mindjár’ eszembe jut. Pedig jó volt.
-Azt tudom , de mi is volt?
-Nem tudom, de mindjárt meglesz.
És akkor 5-20-999999 perccel később eszünkbe jut. Ennek ilyen helyzetben élvezzük azt az óriási előnyét, hogy megint újult erővel nevetünk az egészen. Máskor viszont nem olyan szerencsés.
Ezen kívül, a napló, különösen az útinapló, olyan mint a befőtt. Az ember nyáron dolgozik vele, összepiszkolja a kezét és a konyháját, hogy majd télen milyen jó lesz. Ezt is jó lesz majd visszaolvasni.
Ekkor kis szerencsével eszünkbe jut annak a sok apróságnak egy része is, ami az élmények 99%-át teszi ki és nem kerül be egyik naplóba sem. A publikusság egyik oka, hogy az ismerőseinkkel remélhetőlég nem úgy fog kinézni a hazajöveteli párbeszéd, hogy:
-Hú, de barna vagy, milyen volt Thaiföld?
-Jó volt nagyon, voltunk strandon, meg szigeteken, meg minden, bal oldalon mennek az autók és sok ázsiai van.
Egyszerűen, ennyi mindent ami remélhetőleg ide kerül nem lehet elmesélni. Hát még azt, ami nem került ide. Itt jön az a képbe, hogy találkozunk, meghívsz sok sörre és long islandra és meg lehet kérdezni ami tényleg érdekel.
Még fontosabb, hogy a többi utazó számára hasznos és kedvcsináló lehet, mint az a sok írás, ami nekünk is hasznos és kedvcsináló volt vagy lesz. Van email cím itt valahol, lehet írni nekünk.
Ezen kívül egyszerűen szeretünk írni. Már az első bejegyzésben óriási titkot leplezek le. Már itt vagyunk, túl az első teljes napunkon, annak az eseményeit már leírtam, még mielőtt beütne a feledés-faktor. Így tartok 4 oldalnál, H pedig 8-nál. Ő tegnap is írt, ami csalás. Én akkor aludtam.
No, persze nincs 8 oldalnyi durvulás. Én nem is dobáltam a tányérral célba az ajtóra. Erről videó is van. Hogy nem dobok. De eltaláltam! Kétszer. H szerint ebből egyszer a plafont. Szerintem meg a lepattanó is ér.
Ja, bemutatkoznánk, mindketten felnőtt mérnökök vagyunk. Ezt megbeszéltük, hogy beleírjuk.
 

Hogy kerültünk ide?

2011.01.22. 13:51 tfoldblog

 

Hogy kerültünk ide?
Röviden a történet legelejéről is írok, illendő innen kezdeni, mint minden történetet.  A miénk napra pontosan az indulásunk előtt 1 évvel és 1 héttel kezdődött. Ekkor beszéltünk msn-en H-val arról, hogy nemsokára utazok Dubaiba és ott esélyes, hogy durva autókat és épületeket látok majd, ezután szóba került, hogy hova utaznánk még és akkor küldte át a képet, amit azóta csak „A szép kép” néven emlegetünk.
 
Erre mondtam, hogy pont nemrég láttam Bangkokba 140 ezerért jegyet (oda-vissza) és tudtommal ott lenni nagyon olcsó. Ennyiben is maradtunk és arról beszélgettünk, hogy Amerikába milyen jó lenne elmenni és ott mennyi mindent csinálnánk és erről álmodoztunk tovább. Azt azért megállapítottuk, hogy Amerika drága, Thaiföld olcsó. A téma fent maradt és mivel a drága=nemneünkvalócsúnyagonoszrossz, Thaiföld időről- időre előkerült, nézegettük a képet, olvasgattunk róla, tervezgettük, hogy mit hogy néznénk meg, mikor tudnánk utazni és mennyiért… egyszer csak megvettük a repülőjegyeket és onnan komolyan beindult a szekér.